Ingatlan körkép

Befektetői szempontból egyre jobban teljesít a hazai piac, végre nemcsak a budapesti lakások, hanem a többi ingatlan is megadja az alapot a vásárlásra.
Ingatlan körkép

A tavalyi év a visszaesésről szólt, de szerencsére idén növekedésre számíthatunk, ahol főleg az újabb lakások lesznek a központban.

Senkinek nem kell elmagyarázni, hogy a koronavírus mennyi kárt okozott a lakások terén. Az árak alakulásáról egyelőre nehéz pontos előrejelzést adni, és csak bizonyos becslések állnak a rendelkezésünkre. Az első félévben még mindig gyenge lesz a piac, de aztán ismét előre kaphat.

Az ingatlan körképnél mindig figyelembe kell venni a területet is, mivel nagy különbségeket fogunk felfedezni. A budapesti belváros gyengébben fog teljesíteni, miközben az agglomerációs települések kedvezőbbek lehetnek.

Azok a területek is rosszabbul járnak, ahol a szolgáltató szektorok már november óta állnak, és jelentős bevételkieséssel kell megküzdeniük. Arra is érdemes figyelni, hogy az új lakástámogatások miatt az építkezések is újra megindulhatnak.

A lakás most is befektetés

Összességében idén több lakást adhatnánk el, mint tavaly. A beruházások a bizonytalan vásárlók miatt átmenetileg lassulhatnak, mivel sokan későbbre tolják az építkezések indítását.

Emellett azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy az infláció növelésével újra népszerűvé válhatnak a lakások. Azoknak, akiknek az elmúlt időszakban nőtt a megtakarításuk, most kereshetik a tökéletes helyet a pénzüknek, a lakás pedig jó befektetés lehet.

Amennyiben az eladók oldalán állunk, pár extra tippel segíthetünk a lakásunk kinézetén. Idén biztosan fontos szempont lesz a szigetelés minősége, ahol nemcsak az ablakokra kell gondolni. Amennyiben vásárolunk vagy inkább eladnánk, mindig ellenőrizzük le a szigetelést.

Ha úgy érezzük, hogy javításra van szükség, akkor a purhab a már meglévő szigetelésre is kerülhet, ami nagy előnynek számít.

A lakásvásárlások száma lassan, de biztosan növekszik, a felújítással azonban segíthetünk, hogy ne csak hamarabb keljen el, hanem azért az árért, amit célul tűztünk ki magunknak.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan készüljünk fel a költözésre

Hogyan készüljünk fel a költözésre

Amikor eljön a költözés ideje, talán elgondolkodik azon, hogyan készüljön fel rá.

A kémények karbantartása és tisztítása: a biztonságos üzemeltetés kulcsa

A kémények karbantartása és tisztítása: a biztonságos üzemeltetés kulcsa

A kémények karbantartása és tisztítása olyan feladat, amely gyakran háttérbe szorul a ház karbantartási teendői között.

Napelem - naperőművek telepítése

Napelem - naperőművek telepítése

Ha fontolóra vette a naperőművek telepítésének ötletét, és különféle lehetőségeket tanulmányozott, akkor rendkívül meggyőző adatokkal találkozhatott.