Kutatás bizonyítja, hogy kapcsolat van a fogmosások hossza és a vérnyomás között

Senki se gondolná azt, hogy a helyes fogápolásnak köszönhetően, akár a vérnyomásunk is csökkenthető lenne, pedig mindez igaz. Egy amerikai kutató csoport összefüggést talált a szájhigénia és a vérnyomás összekapcsolódása kapcsán.
fogmosás, vérnyomás - Bizonyították a kapcsolatot a vérnyomás és a fog között

Az American Heart Association kutatói egysége nyilatkozott arról, hogy összefüggésbe hozható a fogunk állapota a vérnyomásunk ingadozásával, esetleges zavaraival. Az eset kapcsán közel 4000 embert vizsgáltak, akiknek folyamatosan kontroll alatt tartották a fogukat és figyelték a vérnyomásukat is. 

Az eredmények azt mutatják, hogy az épp fogak mellé társult egészséges ínnyel rendelkező embereknek, sokkal inkább a normál tartományba esik a vérnyomásuk, ezáltal kevésbé kell a további kockázatoktól tartaniuk. A számok szerint az arány 20%-os eltérést mutatott átlagban a fogak és az ínyek kapcsán. 

A magas vérnyomású embereknél Davide Pietropaoli, az olaszországi L’Aquila Egyetem kutatója olyan eredményeket kapott, amely szerint a nyomáskülönbségek aránya a szívben, emelkedett számban fordul elő azoknál, akiknél valamilyen enyhe vagy középsúlyos ínybetegség áll fenn. A vizsgált adatok azt is kimutatták, hogy a 25 évet betöltött személyek legtöbbjénél, már 40%-os arányban tapasztalható valamilyen vérnyomásbeli probléma. Az elódázott kezdeti gondok később szív-és érrendszeri panaszokat, stroke-ot és egyéb szervi tüneteket is okoznak, így a szájhigiéniára szánt idő mindenképpen körültekintő ápolást érdemel.

A vérző íny  baljós lehet, de ettől függetlenül is, ha rendszeres és visszatérő problémáink vannak a fogainkkal akkor a vérnyomás ingadozásokra is jobban oda kell figyelni, mindemellett pedig, betartani a megfelelő szájhigiéniai előírásokat és évente legalább egyszer szűrésekre járni

Kapcsolódó cikkek

Jade roller, szépségeszközök, kozmetikai termékek - Hasznos szépségápolási kiegészítők

3 szépségápolási kiegészítő, amik valóban hasznosak!

Léteznek olyan szépségápolási kiegészítők, amelyek valóban nagyon hasznosak.

Segíthet a szauna a fogyásban?

Segíthet a szauna a fogyásban?

A szauna valóban segíthet a fogyásban? Igen, segíthet.

ital, egészséges reggeli, turmix - A legfinomabb banán alapú italok

A legjobb banán alapú turmixok reggelire!

A reggeli a legfontosabb étkezés a nap során. A banán nagyszerű alapanyag turmixokhoz.